psu-ready-bwpsu-ready-bwpsu-ready-bwpsu-ready-bw
  • Rólunk
    • Igazgatótanács
    • Igazgató
    • Igazgatótanács elnöke
    • Felügyelőbizottság
    • Partnereink
    • Alapszabály
  • Képzések
  • Támogatás
    • Adó 2%-a
      • Fizikai személyek
      • Jogi személyek
  • Danubius Szálló
  • Határtalanul
  • Kapcsolat
  • Magyar
  • szláv
✕

SJE Cantus Iuventus

A SJE Cantus Iuventus kórusának támogatása a Nyitra Megyei Önkormányzattól


A SJE Cantus Iuventus kórusa anyagi támogatásban részesült a Nyitra Megyei Önkormányzat jóvoltából, amely támogatás a 2020-ban tervezett Kodály Napokra való felkészüléshez járult hozzá.

A SJE Cantus Iuventus kórusa a 2013/2014-es tanévben kezdte meg munkáját. Működésének első évében jelentkezett a XVI. Kodály Napok c. országos versenyre, melyet a szervezők három évenként rendeznek meg. A versenyen a szlovákiai magyar felnőtt kórusok mutatkoznak be szakmai zsűri előtt.

2020-ban ismét megjelent a versenykiírás, mely szerint a XVIII. Kodály Napok időpontja 2020. május 22-24, Galánta. Kórusunk elküldte jelentkezését a versenyre. A kialakult pandémiás helyzet miatt az első időpontot a szervezők lemondták, és egy értesítőt küldtek a kórusok karnagyainak július 15.-i dátummal, hogy a verseny új, módosított időpontja 2020. november 20-22-re módosul.

A folyamatos bizonytalanság és az újabb szigorítások értelmében másodszor is módosítottak a verseny időpontján, melyre immáron 2021. március 5-7-én kerül majd sor. Reméljük, hogy a körülmények megengedik, hogy a verseny meg is valósuljon és kórusunk méltóképpen tudja képviselni az intézményt és a várost.

Köszönet a Nyitra Megyei Önkormányzat nagylelkű támogatásáért, amely lehetővé tette a kórus számára a versenyre való felkészülést.

Orsovics Yvette, a kórus karnagya

2020. november 30

Vyhlásenie

Versenykiírás

Értesítő

Műsor

Share
proselye.org
proselye.org
© 2017 proselye.org. All Rights Reserved. web: bro[w]sum.sk I Grafikai anyagok
    • Magyar
    • szláv