psu-ready-bwpsu-ready-bwpsu-ready-bwpsu-ready-bw
  • Rólunk
    • Igazgatótanács
    • Igazgató
    • Igazgatótanács elnöke
    • Felügyelőbizottság
    • Partnereink
    • Alapszabály
  • Képzések
  • Támogatás
    • Adó 2%-a
      • Fizikai személyek
      • Jogi személyek
  • Danubius Szálló
  • Határtalanul
  • Kapcsolat
  • Magyar
  • szláv
✕

A SJE Cantus Iuventus kórusának támogatása Komárom város jóvoltából

 

A SJE Cantus Iuventus kórusa anyagi támogatásban részesült a Komáromi Városi Hivatal jóvoltából. A megpályázott 2050 euróból 30 db egyenruha elkészítése volt tervben. A kapott, 1000 eurós támogatásnak köszönhetően 10 db új egyenruhát sikerült varratni az új kórustagoknak, valamint logó felvarrást, illetve további javításokat, díszítéseket végeztettünk a már meglévő egyenruhákon.

A SJE Cantus Iuventus kórusa a 2013/2014-es tanévben kezdte meg munkáját. Működésének első évében jelentkezett a XVI. Kodály Napok c. országos versenyre, melyet a szervezők három évenként rendeznek meg. A versenyen a szlovákiai magyar felnőtt kórusok mutatkoznak be szakmai zsűri előtt.

Reméljük, hogy a körülmények megengedik, hogy a kórusunk méltóképpen tudja képviselni az intézményt és a várost az ádventi időszakban esedékes koncerteken is.

Köszönet a Komáromi Városi Hivatal nagylelkű támogatásáért, amely lehetővé teszi a kórus számára az előkelő megjelenést.

2021. október 27.

Share
proselye.org
proselye.org
© 2017 proselye.org. All Rights Reserved. web: bro[w]sum.sk I Grafikai anyagok
    • Magyar
    • szláv